Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt. A kormányfő a beszélgetés elején elmondta: a legfrissebb adatok szerint 1576 új fertőzött van, 98 ember meghalt, és több mint 3600 ember van kórházban. Az elmúlt három nap adatai alapján az mondható el, hogy a helyzet javulása megállt, némi romlás látható. Az oltottak száma 264 530 fő, míg az oltóanyaggal másodszor is beoltottak száma 90 ezer fő körül van.
„Most mi támadunk és a vírus védekezik” – fogalmazott a miniszterelnök. A kormányfő kiemelte:
március 15-ig minden 60 év feletti Magyar állampolgárt – aki regisztrált – be fognak oltani,
ennek köszönhetően április elejére a (víruson már átesett, vagy már beoltott ezért) védett magyarok száma még a legrosszabb forgatókönyv szerint is meg fogja haladni a kétmillió főt.
„A baloldal túlságosan messzire ment”
Orbán Viktor közölte, hogy Szerbiában mind az orosz, mind a kínai vakcina kapcsán jók a tapasztalatok. A kormányfő elmondta, hogy a világban egy csata figyelhető meg a gyógyszergyártók között, hiszen három különböző vakcina van: orosz, amerikai, és kínai. „Ezek a gyártók nagyon csúnya dolgokat tesznek közzé egymásról” – fogalmazott a kormányfő. Hozzátette:
látszik a magyar nyilatkozatokból, hogy kik, melyik érdek mellett szólalnak meg.”
A miniszterelnök elmondta, a dolog másik fele „a hatalomról szól, a baloldal ellenzékben van, és logikus, ha rosszul működnek a dolgok, akkor ez a kormányra nézve negatív dolog” – szögezte le. „Ez logikus gondoltat, de egy világjárvány idején elfogadhatatlan” – emelte ki. Mint fogalmazott:
A baloldal túlságosan messzire ment.”
Brüsszeli vakcinabeszerzés, hazai baloldal
A miniszterelnök elmondta, az uniós vakcinabeszerzés kapcsán továbbra is lassúság látható. „A brüsszeli bürokraták számára a minél olcsóbban beszerzett vakcina volt a fontos, de
nekünk a pénz nem lényegtelen, de az élethez képes másodlagos”
– tette hozzá.
Igazuk volt a vendéglátósoknak
Orbán Viktor a gazdaság helyzetéről szólva elmondta: érzi a sürgetést, hogy mindenki nyitni szeretne. Megérti a vendéglátósok és a szállodások elkeseredését – tette hozzá. A kormányfő elmondta azt is, hogy a vendéglátósoknak igazuk volt a bértámogatások ügyében. „Előlegben kifizetjük azt, ami jár nekik” – tette hozzá. Február hónap során „minden pénzt kézhez kaphatnak. Elsősorban számukra indítanak egy hitelprogramot” – szögezte le. Ennek lényege:
10 millió forintos hitel, 0 kamatozással, 10 évre, amelyet az első három évben nem kell törleszteni.